Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#spanyol védelmi miniszter

MTI Világ

Spanyol védelmi miniszter: Be kell avatkozni Líbiában, ha ott is megerősödik az Iszlám Állam

Szükségessé válhat egy katonai beavatkozás Líbiában, ha az Iszlám Állam kalifátust hoz létre ott – mondta a spanyol védelmi miniszter az El País című spanyol napilapnak adott interjúban. Pedro Morenés szerint a nyugati szövetségesek azért vonultak be Afganisztánba, és azért vannak ott Irakban, Maliban vagy Szomáliában, hogy ezt megakadályozzák, és most ez a veszély még közelebb került Európa határaihoz.

2030-ig meghosszabbította Marco Rossi szerződését az MLSZ

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Az FTC idegenben győzte le a Paksot

Az FTC idegenben győzte le a Paksot

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

A címlapról ajánljuk